Télikert, növénykert, szobakert
Budapest Terasz: növénytermesztés, infrafűtés, fertőtlenítés
Fővárosi lakásunk belső tereit kialakíthatjuk úgy, hogy a növények téli elhelyezésére alkalmas sarkot, szegletet vagy teljes szobát szentelünk egy fűtött, zöld oázis kialakítására. A szmogos városi levegő miatt Budapesten egyre népszerűbben a télikertek. Megoldás az is, ha a kültéri teraszunkat beépítjük, és szükség esetén a növények számára kedvező hőmérséklet biztosítása érdekében infrafűtésről, öntözésükhöz pedig vízfertőtlenítésről gondoskodunk.
Növénytermesztés, növénygondozás a télikertben

Kert a nappaliban (Budapest, Óbuda). Infrák
A teraszbeépítésnek és télikert építésnek az egyik célja, hogy olyan plusz helyiséget, szobát kapjunk, mely télen virágaink, növényeink menedéke lehet. A növények gondozásához, ápolásához azonban megfelelően kialakított berendezésre és eszközökre van szükség. A helyiség kialakításakor, tervezésekor figyelembe kell venni, hogy szükség lesz a növényápoláshoz használt eszközök számára egy megfelelő tárolórészre, és érdemes kialakítani egy sarkot, ahol folyóvíz és lefolyó is van. Elektromos hálózatot is építsünk ki a világítás és fűtési rendszer telepítéséhez.
A télikert tehát növényház funkciót kap, infralámpákkal melegíthetjük délszaki kedvenceinket.
Tipp: a szerszámokat, vegyszereket, növényi trágyát és a földet érdemes a pihenőzónától legtávolabb eső sarokban tárolni. A vegyszereket minden esetben elzárható helyre kell tenni, különösen akkor, ha kisgyermek is van a családban.
Vegyszerezni, permetezni csak a szabadban szabad, semmi esetre sem a télikertben!
Öntözés és fűtés a télikertben
A télikertben vagy beépített kültéri teraszon a növények öntözésére tökéletesen megfelel a csapvíz, de nem egyenesen a vezetékből. A friss csapvíz hideg és kevés oxigént tartalmaz, ez nem kedvez a növény gyökereinek. A virágok gyökerei a kellő mennyiségű oxigént a vízből nyerik ki, ezért sem szabad forralt vízzel öntözni, hiszen forralás közben minden levegő távozik a vízből.
Tipp: mivel forralásnál a klór is kitisztul a vízből, ezért a növények számára egészséges öntözővíz lehet, ha mesterségesen oxigénnel dúsítjuk, például légkompresszor segítségével.
A fent leírtakból adódik, hogy a télikertben a legegyszerűbb a csapvizet szobahőmérsékleten tárolni, majd azzal öntözni növényeinket. Ehhez mindenképpen szükség lesz víztárolóra. Érdemes a kellemest összekötni a hasznossal, és lehetőség szerint egy kis tavat vagy szökőkutat kialakítani az öntözővíz számára. A díszkútban egy apró pumpa keringteti a vizet, így mindig megfelelő minőségű víz áll rendelkezésre növényeink számára.
A növényápoláshoz a télikertben az alábbi szerszámokra és kellékekre lesz szükség:
- öntözőkanna a növények öntözéséhez
Kerti szerszámok télikertbe.
- szórófejes adagoló pumpa – a levelek portalanításához, permetezéshez
- lapát – a virágok, növények ültetéséhez, gondozásához
- kisméretű gereblye
- metszőolló
- kés és olló
- virágcserép és kaspó.
Virágcserép és virágláda fűtött télikertben
Amikor a nyitott teraszon kialakított télikertben telepítendő virágokról esik szó, mindig felmerül a kérdés, hogy agyag cserép vagy műanyag a megfelelő. Mivel az eredetileg nyílt, de most már zárt helyiségekben, a beépített és fűtött kültéri teraszon nincs kitéve a hideg időjárás viszontagságainak, ezért a műanyag virágcserepek is használhatók. A nagyobb növények, pálmák és fikuszok számára fából készült virágtartókat is rendelhetünk.

Változatos formájú és méretű virágcserepek a télikertben.
Ha agyagból készült virágcserepet szeretnénk a télikertbe, mindenképpen a bevonattal ellátott típust válasszuk. A bevonat nélküli virágcserép időnként az öntözés hatására fehér sóvirágokat bocsájt ki. A műanyag virágtartók sokkal könnyebbek más agyagból készült társaiknál, ami egyes növényeknél hátrány is lehet, hiszen a növekedés, gyarapodás hatására a súlyosabb növény felboríthatja a virágtartót.
A modern technológiákkal készült virágcserepek hozzájárulhatnak növényeink egészségéhez, erőteljes fejlődéséhez. A samott anyag hozzáadásával készült virágtartók „lélegeznek”, így a növények gyökerei hozzájutnak a szükséges mennyiségű levegőhöz.
A műanyag télikertben jól mutat a műanyag virágtartó is. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a műanyag virágcserépben nevelt növények fejlődése nem marad el cserépedényben nevelt társaiktól. Az anyag tulajdonságai miatt a virágokat ritkábban kell öntözni. A műanyagot elegendő vízzel és mosószerrel átmosni, míg az agyag virágcserepet érdemes átfőzni, ha új virágot ültetünk bele. Fertőtlenítésnél az aktív biocid hatást a klór-dioxid (ClO2) fertőtlenítő eszközök fejthetik ki, mely cirka tízszer olyan hatékony, mint a klórmész, vagy más klórtartalmú fertőtlenítőszerek. Sterilizálásra UV-sugárzást is alkalmazhatunk.
Ne felejtsük el, hogy bármilyen anyagból készült virágtartót helyezünk el a télikertben, mindenképpen lyukat kell fúrni az aljára a megfelelő vízmennyiség beállításához. A csapvizet felhasználás előtt hagyjuk nyílt edényben 24 órát szellőzni, hogy a klór kipárologjon belőle.
Télikert Budapest – Szobanövények elhelyezése a lakásban
- árnyékolás, fűtés és vízfertőtlenítés budapesti teraszon
- az aktív biocid hatást a klór-dioxid (ClO2) fertőtlenítő eszközök
- keresőmarketing a Budapest Teraszkafén: infra teraszfűtés
Kültéri teraszok fűtése megoldható sötét infrasugárzó panelekkel. Teraszbeépítés és télikert építés célja: zöld oázis teremtése. A télikert szakszerű berendezése növénykertként is lehetséges manapság. A beépített terasz funkcionálhat növényházként vagy lakószobaként, esetleg plusz szobaként, ahol virágaink téli menedéket találnak, egyben megfelelő helyszín a velük való foglalkozásra, növénygondozásra és sok egyéb érdekes és hasznos tevékenységre. Ha szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, az alábbiakat ajánljuk: budapesti télikertek, teraszbeépítés okosan és gyorsan, olcsó télikertek építése alacsony áron és szakszerűen, a modern télikert funkciói, infra teraszfűtés. Budapest Terasz Café




Egy kerti terasznak nemcsak az élvezeti értékét befolyásolja, hogy milyen megvilágítást kap esténként, hanem hat az ott elhelyezett növények fejlődésére is. Ugyanúgy ahogy számunkra sem csak a szomj oltását célozza a friss, tiszta ivóvíz: élvezeti értékét növelheti az oldott állapotú ásványi sók jelenléte, egészségünkre, esetleges betegségeinkre pedig nagy fokban hatnak a víz kémia, mikrobiológiai mutatói, netán a szennyező anyagok jelenléte. A tiszta fény és a tiszta víz analógiája persze kicsit erőltetett – de hát ez itt a VilágTerasz, nem pedig az MTA Víz- és Fénytudományi intézete. Amely testülettel azonban egy dologban feltétlenül egyetértünk: ivóvizeinkkel takarékoskodni és a fény előállításában energia-hatékony megoldásokat keresni szükségszerű. 
