Pszichothriller. Az alapimágó
Mint arról legutóbb az A-betűs szócikkeket közreadó részben beszámoltunk, 2018-ban a lélektani krimik terén világszerte népszerűvé vált szerző, Adalay B. Kroll új regény írásába kezdett Az alapimágó (Imago Mundi) címmel, és bizalma jeléül a VilágTerasz rendelkezésére bocsájtotta egyes jegyzeteit. E részben a pszichothriller írásához általa készített Á-betűs szócikkeket adjuk közre.
Ájurvéda (angolból átírva ayurveda): védikus keleti tanítás, szanszkrit eredetiben az ájur+véda szóösszetétel jelentése az élet tudása, az élet tudománya. Cecil M. Joepardy ebből levezetve alapozta meg a keleti egzisztencializmus néven ismertté vált filozófiai rendszert, amelynek legfőbb attribútuma az Arvisura imágó.
Áldozat, áldozás: a világrend megfelelő működésébe vetett hit megrendülésének terméke, eredetileg talán a megbomlott világrend kijavítására tett kísérlet. Ezen belül a dolgok megkülönböztetésének (és ezzel megnevezésének) alapjául szolgáló, az istenséghez való tartozás értelmében vett szentség kiterjesztésére, és a kiterjesztéssel az istenség befolyásolására tett kísérlet.
Árnyék: a tudattalan azon (Jung által azonosított) területe, ahol az elfojtott, mert tiltott (és tiltottnak vélt) késztetéseink és érzéseink koncentrálódnak. A pszichothriller kulminációs pontjaiban az árnyékból a felszínre tör egy-egy elfojtott késztetés, ezek sorrendje és gyakorisága adja meg a regény dinamikáját.
Árnyék én: a szociálpszichológiában azoknak a képzeteknek az összefoglaló neve, amelyek arra vonatkoznak, hogy valaki szerint mit gondolnak róla mások. A tudatos én része tehát, amely intenzív kapcsolatban áll a tudatelőzetessel, és ezért – kóros esetektől eltekintve – meglehetősen dinamikusan változik.
Átkötés / Áttörés: a regényben a tárgyak fel- és megismerését lehetővé tevő imágó kialakulására mindig érzelemi kontextusban kerül sor. A tárgyimágó (és ezzel maga a tárgy) ezáltal nemcsak kontextusba kerül, de a helye (anya-, vagy apatárgyként, illetve az egyikhez inkább kötődő saját tárgyként) hierarchikusan rögzített. Ez az elsődleges átkötés (a tárgyimágó és a sajáttárgyak között). A cselekmény előrehaladtával a tárgyimágók (és ezzel a tárgyak) érzelmi helyét (főként a sajtát tárgyak között) az értelem módosítja. Így kötődik át az emocionális és a kognitív szféra. Ez a másodlagos átkötés. A harmadlagos átkötés során a tárgyimágó a regényhőst érő traumák következtében bővül és drámai mértéket ölt a saját tárgyak csoportjának rovására. Ilyenkor kerülhet sor arra, hogy az átkötés áttöréssé eszkalál.
Áttétel (esődleges, másodlagos, harmadlagos, negyedleges): a magzati létben érzett (az emlékezetstruktúra alapjaként megmaradó és létező) elégedettségnek a meggyöngülése, illetve az ennek nyomán keletkező tárgy (vagy dolog) kiváltotta jelentkezés. Minden felnőttkori érzés ennek a jelentkezésnek az áttétel. Különbségük egyrészt összetett voltukból, másrészt és főként az összetevők (elégedettség/elégedetlenség) eltérő arányából, harmadrészt intenzitásukból eredeztethető. Valószínűleg először érzésvilágként adott az, amit talán későbbi, nem homogén állapotában a pszichológia szelfként azonosít. A szelfnek az én és külvilág tagolódása irányába mutató differenciálódását követően a szülőnek (általában az anyának) a kiválását a külvilágból teszi lehetővé az, amit elsődleges áttételként, a (szülők iránti) szeretetként szokás azonosítani.
A szelf továbbdifferenciálódása, amely a külvilág képzetének és fogalmának alapjául szolgál, adja a másodlagos áttételek, dolgok rendszerét. A szerelemként ismert harmadlagos áttétel az elsődlegesek kialakulásától induló és a másodlagosak által módosított mintázat mentén történik.
A negyedleges áttételnek, a ( saját) gyermek iránt érzett szeretetnek az ebbe a sorba való illesztése csak akkor lenne problematikus, ha szülők iránti érzelmet nem tekintenénk másodlagos áttételnek. Az elsődleges, másodlagos stb. áttételek közötti különbségtétel csak kialakulásuk valószínűségét jelöli. A kivételek tehát nem a – fentebb fel sem állított – szabályt erősítik, hanem pontosíthatják az áttételek kialakulására vonatkozó ismereteinket és felhasználásuk lehetőségeit a jellemfejlődés regénybeli ábrázolásában.
Áttételi irány: ahány ember, annyiféle. És egy-egy embernél is általában életkoronként is, és azon belül is változik. Általánosságban annyi megkockáztatható, hogy intenzitása az önállótlansággal nagyjából fordítottan arányos, és ellentétes irányú. Tehát egy durván a magatehetetlen csecsemőnél a (számára) mindenható(nek tűnő) szülőre irányuló elsődlegestől, az átviteli tárgyakon keresztül, és azoktól katalizált módon a sajáttal analóg helyzeteken keresztül a magatehetetlen utódjáról gondoskodó irányba mutat.
Áttételes fóbia: Enyhe pszichózisban, viselkedészavarokban, pánikbetegségben szenvedők fóbiás tünetei erednek abból az átváltásból, amikor a tárgytalan szorongás konkrét félelemre vált át: az érintett már magától a szorongástól és az általa előidézett pániktünetektől fél (légszomj, heves szívverés, szédülés) retteg. A pánikroham tünetei a regényben ugyanakkor egyfajta ösztönös lélek-menekülésként jelennek meg, a valóságérzékelés ekkor úgy módosul, mint amikor a gyermek félelmében szemére húzza a takarót.
Átviteli tárgy: olyan tárgy, mely legalább két (vagy több embernél) anya-, vagy apatárgy és (a közös tételezések által észlelni vélt analóg helyzeten át, vagy anélkül) tudattalanul harmadlagos áttétel kialakulását teszi lehetővé/katalizálja. Ami az is jelenti, hogy minden szerelem végső soron apa- és anya-komplexusainkban fogan.
(Fordította és közreadja Kárpáty Zoltán)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: