„Vízöntő” – Öntsünk tiszta vizet a pohárba, hisz lassú víz partot mos, s nem jó zavaros vízben halászni
„Nagy ember a tenger, / Nagyon nagy / Minden gondolat / súlya, mélye, / súlyosan mélyül / hozzá mérve.” (Kányádi Sándor)

H2O – a semleges víz
A semleges őselem
A víz kétarcúsága, semleges viszonyulása az emberléthez (s az emberekhez, kik esszenciális hatalmát dicsőítik és félik) nincs, és nem is volt elfátyolozva kultúrtörténetünk során. Semleges – ezen van leginkább a hangsúly. Hogyan is várhatnók el részrehajlást, valami ellenében/érdekében megmutatkozó pártfogást? Nem vonhatjuk kérdőre megnyilvánulásainak mibenlétét, nem igazgathatjuk egyéni elvárásainkhoz, pillanatnyi igényeinkhez, nem formálhatjuk kifejeződését kényünk-kedvünk szeszélyesen hullámzó, rapszodikus kívánalmaihoz. Őselem. Lét és nem-lét, minden és semmi követe. Középtulajdonságú. Metszet. Középleges.
Az örök körforgás: a látszat-elmúlás köpönyegét magára öltő, majd a tomboló ellenállhatatlansággal életre törő nem-szűnés attribútumait felölelő elem. Önnön küldetését, a lét múlhatatlanságának hírnöki szerepét ráncigálná le magáról, amennyiben szubjektív attitűdöt viselne. Alapelem, így: első, ős. Eredettől jelenlévő, elsők(k)ént összeállók kiválasztott összetevői között (föld, tűz, levegő mellett) megjelenő. Formálódásban/formálásban közreműködő. Er(ed)(ő)elem: élettől/élethez, a lét meglétéhez mellőzhetetlen rész-egész. Résztvevő és szervező. Befogadó és alkotó. Az életnek folyama(ta) van, nem stagnál, nem áll, nem stabilizálódik, ha ekként tenne: az nem-élet lenne. Víz: élet-halál szubsztanciája, koncentrátuma.
Vizeinket ma már nem áldásokkal tisztítjuk, hiszen igazodunk a technológiai innovációk eredményeihez, gazdálkodunk ivóvíz-készleteinkkel, természetes vizeinket kezeljük – lásd ivóvízkezelés –, fertőtlenítjük. Ma már megmosolyogjuk, ha valaki arról beszél nekünk, hogy eleink olyannyira tisztelték a termőföldet, a Földanya méhét, hogy a tavaszi magültetések alkalmával csizmáikat lehúzva, mezítelen lábbal szántották fel a földet. Naiv természetellenességnek tituláljuk, hogy a természet népei papi áldást mondattak megfertőzött vizeik megtisztulása érdekében (ám meglehet, ha Masaru Emoto: A víz rejtett bölcsessége című munkáját fellapozzuk, megváltozik a véleményünk, és a technológiai vízkezelés megoldása mellett, ezt a módszert sem tartjuk balgaságnak, elvetendő metódusnak).
A feminin víz – szakralitás és termékenység
Megmerítkezve benne jó és rossz, feloldódik, általánosodik, lemállik róla jelentésének éle, középre, határvonalra kerül, a dualitás-nélküliség, a kettősség, egymáshoz mértség, egymástól elhatárolódás mezsgyéjére ül. Ősanyag.

A víz az élet foganásának, a termékenységnek is szimbóluma
A tűz maszkulin ismérvei mellett, a víz feminin jellemvonásokkal bír, habár az archaikus görög kultúrában a folyóvizet a férfiak szakállához hasonlították. Ugyanakkor a termékenység-szertartások esetét figyelembe véve, a lányok meglocsolása (termékenységvarázslás, rítus) meglehetősen és tagadhatatlan maszkulin képviseletű, ezzel szemben a rituális tisztálkodás, a vízbemerítkezés (mint valamely szakrális anyaméhbe) női jellegű.
A víz mint prima meteria
Mindezek mellett, a semlegességre reflektálva, az alkímiában a víz nem volt más, mint a sok misztikummal körbelengett prima matéria maga, egyetemes alap (kvintesszencia), ezért fölötte van a feminin és maszkulin jegyeknek, hiszen mindkettőt magába olvasztja. A prima matéria, a víz, rombol és alkot, szétválaszt és egyesít, egymaga „forralja” magában a káoszt és a kozmoszt, a pusztító- és életadó képességeket. Mindezek tudatában érthetővé válhat, hogy a tisztálkodáskultúrában miért volt első helyen a rituális tisztálkodás, tudniillik ez tisztelgés volt, reintegrálódás, visszatérés az őseredethez, a kezdethez. A mágikus tisztálkodást őseink (mintegy hatásfokozás, felerősítés céljából) jeles ünnepekhez, emberi élet fordulóihoz kötötték. A víz formaöltő, alakváltoztató mivoltával (pára, gőz, jég) a leghűségesebb misszionáriusa az elmúlhatatlanságnak, az el-nem vesző, ám folyamatosan átalakuló, transzformálódó életnek. A folyóvíz a világfolyamat jelképe, szimbóluma a meggátolhatatlan és vég nélküli megújulásnak, ugyanakkor a termékenységnek egyaránt.
Vendégposzt. Írta: Györfi-Biró Melinda
Kapcsolódó olvasmány:
Ivóvizeink technológiai kezeléséről:
- Ivóvízkezelés és vízfertőtlenítés a bakteriológiai fertőzések ellen
- Vízfertőtlenítés klor-dioxid oldattal
Kifejezések és long tail kulcsszavak Google-kereséshez: A természetes víz semleges őselem. Ivóvízkezelés és -gazdálkodás, élővilág. Tiszta víz: H2O – ivóvíz – fürdőszoba. Kult: az élet és a halál, a termékenység szimbóluma. Technológiai vízkezelés, ivóvíz fertőtlenítés
Google helyezés javítás - weboldal keresőoptimalizálás - pr-cikkek![terasz budapest]()
honlap optimalizálás és keresőmarketing a Budapest Teraszon - google seo - pr linképítés | eredeti pr cikk elhelyezés - tiszta forrás | weblap seo - google első hely


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: